SZEIFERT JUDIT
BORGÓ
A zűrzavar logikája
A káosz és a rend dialektikája Borgó művészetében
A káosz a teljes zűrzavart, a fejetlenséget, az összevisszaságot jelenti. Ugyanakkor a káosz a világ létrejöttét megelőző rendezetlen ősállapot is. Borgó művészetében mindkét értelmezés jelen van, hiszen vizsgálja egyrészt a kaotikus állapotokban rejlő szabályosságokat, másrészt minden képe visszautalás is egyben a világ keletkezése előtti archaikus viszonyokra, amikor még a lét és a nemlét egymástól elválaszthatatlan egységben forrtak össze. Hiszen minden ma látszólag ellentmondásosnak tűnő fogalom egykoron, az ősi időkben egy tőről fakadt. Közös gyökérből ágaztak el, s váltak hosszú folyamat révén egymás pandanjaivá, ellentéteivé – de egymás nélkül nem értelmezhető, létezni képtelen szervesen összefüggő párokká. Akár a fény és a sötétség, a kint és a bent, a lent és a fent, az élet és a halál, vagy a káosz és a rend. Borgó művészetében ez utóbbi – a káosz és a rend – képviseli a közös eredőjű, ellentétesen ható, egymást mégis feltételező és kiegészítő fogalompárt.
The Logic of Confusion
The Dialectics of Chaos and Order in Borgó’s Art
Chaos means utter confusion, mess, and disarry. At the same time, it is a condition, the disorderly state of affairs before the world ever existed. Both of these interpretations are present in Borgó’s art: not only does he examine the patterns that are descernible in chaos, but his painting also refer back to an archaic condition before the beginning of time, when ‘to be’ and ‘not to be’ were inseparable. All such opposing concepts and apparent paradoxes had, in the ancient times, one single root. They drive from the same stem, but have become through a long process – divided into pairs opposites: they complement each other organically, but they are also unable, to exist or be interpreted without one another. Pairs such as darkness and light, in and out, up and down, life and death, or chaos and order. the latter – chaos and order – form the pair of concepts that, postulating and complementing each other, representcommon origins yet contrasting impacts in Borgó’s art.
ISBN 963 216 961 1 ISSN 1585-969X KORTÁRS MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZEK 4 - 4 CONTEMPORARY HUNGARIAN ARTISTS B-Humanistas, Budapest, 2005 Sorozatszerkesztő / Series editor HANN Ferenc Fordítás / Translation BODONYI Dániel, SEBŐK Attila Művészeti vezető / Art director TÓTH Sándor Fotó / Photo SULYOK Miklós, ÁDÁM János Nyomda / Press ETO-Print Kft., Budapest