MINDENKIT SZERETETTEL HÍVOK
WELCOME TO THE EXHIBITION
English below ↓
EMLÉKANALÍZIS / MEMORY ANALYSIS
exhibition of SZURCSIK József
Mint a mozdulatlan utazók, akik statikus állapotban képesek bejárni az egész világot, úgy tekintenek ki a profilarcok a metropolisz betonrengetegének ablakai mögül Szurcsik József képein. Ezek az architektúrába zárt emberarc-szegmensek szándékosan sematikusak, tekintetük mereven réved a végtelenbe, arckifejezésük közömbös, vagy inkább semleges. Archaikus korok (mint például az egyiptomi művészet) méltóságteljes, ugyanakkor távolságtartóan rideg emberábrázolásai jutnak róluk eszünkbe.
A Szurcsik József festményein megjelenő fejek az álarcokhoz is hasonlatosak, hiszen leegyszerűsítik az emberi vonásokat, és csak az egyetemesen jellemzőt emelik ki. Ezáltal a hasonlatosság burkába zárva elfedik az igazán jellemzőt, a belső történéseket, ahogy az álarc mögé is elrejthető a valódi énünk. Szurcsik József célja éppen ez – úgy beszélni a legszemélyesebbről, hogy közben a felszínen minden általánosságnak hasson.
Legújabb festménysorozatának, előzőektől eltérő egyik jellegzetessége, hogy alapvetően a fekete-fehér színekre, és ezen színek közötti gazdag tónusokra épül. A másik változás, hogy az eddig architektúrába zárt emberalakok kiszabadultak épületbörtöneikből, és táji környezetben jelennek meg. Általában csak szögletes hasáb formában végződő fejük emlékeztet architektúra-lény mivoltukra. Ezzel a térbe való kilépéssel a figurák már teljesen testet öltve, arcukat is több képen felfedik és nem csak profilból láthatóak. Bár vannak egyezések tematikailag a korábbi képegyüttesekkel, de ezek a tartalmak új értelmezést nyerve jelennek meg, az architektúra-burokból kiszabadított, testet öltött figuráknak köszönhetően.
The face profiles in József Szurcsik’s pictures look out from windows in the concrete jungle of the metropolis like motionless travellers who, notwithstanding their static state, are capable of exploring the whole world. These segments of human faces enclosed in the architecture are deliberately schematic, gazing rigidly into infinity, and their expressions are indifferent, or rather neutral. They remind us of the dignified, yet aloof archaic depictions of people (such as Egyptian art).
The heads that appear in József Szurcsik’s paintings are akin to masks in that they simplify human features, and only highlight the universal characteristics.In this way, enclosed in the cocoon of similarity, they conceal what is truly characteristic, the internal happenings, just as our true selves can be hidden behind a mask.This is precisely what József Szurcsik sets out to do – to speak about what is most personal while on the surface everything appears to be a generalisation.
A characteristic of his latest series of paintings, unlike those that came before, is that they are essentially built up from black and white and the rich tones between these colours.The other change is that the human figures hitherto enclosed in architecture have escaped their built prisons, and now appear in a landscape environment.Usually, it is only their oblong heads that remind us of their nature as architecture beings.By stepping out into space in this way, the figures are now totally embodied; in several cases their faces are uncovered, and not only visible in profile.Although there thematic similarities with previous groups of pictures, the contents of these gain a new interpretation thanks to the embodied figures, freed from their cocoons of architecture.
JadeArt 