I. M. El Kazovszkij

I. M. El Kazovszkij

2003-El-Kazovszkij-01

Még mindig eleven az emlék, mennyire megdöbbentett a hír, hogy nincs többé. Pedig tudtam, hogy több mint két éve küzdött a rák ellen. Még most is fáj és szomorúvá tesz, hogy nincs közöttünk. 2008. július 21-én hagyta itt a földi létet El Kazovszkij képzőművész. Nem ismertem jól, jobban mondva, nem volt a közeli barátom, de tisztelem művészetét, és amikor találkoztunk mindig váltottunk pár szót.

Most a Magyar Nemzeti Galériában látható életmű-kiállítása (A túlélő árnyéka – Az El Kazovszkij-élet/mű – Magyar Nemzeti Galéria – 2015. november 6 – 2016. február 14.) kapcsán ismét felelevenítem az emlékét, egyetlen róla megjelent írásommal, amely 2001-es Godot Galériabeli kiállításáról szól.
El Kazovszkij meghívó 2002

Emlékszem, azt mesélte, hogy amikor elolvasta nagyon megkönnyebbült, és bevallotta, hogy hetekig nem merte elolvasni, mert már “annyi mindent” írtak róla, és félt hogy esetleg nem fog tetszeni. De lelkesen mondta, hogy nagyon örül, és utána 2002-ben meg is kért, hogy az XO Galériában nyissam meg a tárlatát. Abban az évben kapott Kossuth-díjat. Én voltam az első, aki a Kossuth-díjas El Kazovszkijnak kiállítást nyitott.
Személyisége és művészeti jelenléte már nyolcadik éve hiányzik.
El Kazovszkij Piros felhő II. Én és a hattyúm II.

Csendélet hattyúval
El Kazovszkij kiállítása

Nagy piros felhők, Vénusz-kert, A lakatlan sziget, Arany templom, Vándorállat Ceylon szigetén – sorozat címek, El Kazovszkij folyamatosan bővülő festői világának pillérei. Ennek a folyamatnak újabb állomása a Kincses sziget, vagyis az ezen a címen most bemutatásra került tárlat. Első ránézésre is mindenki érzi, hogy itt valami újdonság, új titok lappang. A változás szembetűnő, a most bemutatott anyag mégis természetes része az alkotói folyamatnak. Kicsit lazábbak a felületek, oldottabbak a színek, de most is, mint eddig bármikor, az univerzum metafizikus tereiben megjelenő tereptárgyak csendéleti kompozíciókká állnak össze. El Kazovszkij alkotásai „festészeti terepasztalok”, amelyek szobrászi hatásokat hordoznak. A képek – címeik által misztikus tartalmakkal telítődnek, sorozatokká, azok pedig mitológiai történetekké állnak össze. S bár epikus tartalmaik nyilvánvalóak, mégis El Kazovszkij festményei leginkább absztrakt képek. Csakhogy nem geometrikus alakzatokból építi fel őket, hanem a hatalmas, üres tereket, a nagy mélységeket „terepasztalként” tölti meg személyes szimbólumaival; szirénekkel, a ragadozó „kutyafarkassal”, emberi torzókkal, és az utóbbi időben hattyúkkal. Ezeknek a sajátos jelképeknek a plasztikus megjelenítése szinte mértani pontossággal ábrázolt formában jut kifejezésre. Így modellez általuk emberi kapcsolatokat, viszonyrendszereket. Az izolált szereplők csendéleti elemekké, képtárgyakká válnak. Most új kompozíciós elem bővíti az értelmezési tartományt; a nyakát hátrahajlítva, szárnya felé fordított fejjel ábrázolt hattyú, amely gazdag asszociációs lehetőségeket biztosít. Ez az „elmadarasodott szirén”, bár elsősorban a vágyat keltő erők, a csábítás megjelenítése, mégis felidéz két fontos ikonográfiai előképet. A fiait saját húsával, vérével tápláló, (ugyanilyen visszahajlított nyakkal ábrázolt) pelikánt, amely a középkorban Krisztus szimbóluma volt. Illetve az egyiptomi mitológiából ismert Főnixet, amely önmagát elégeti, és hamvaiból újjáéled. (A keresztény ikonográfiában Krisztus feltámadását jelképezte.) A hattyú szintén az átváltozás jelképe, ahogy az Andersen meséjéből is jól ismert. Így, El Kazovszkij folyton megújuló, ismétlődő elemekből, spirálisan egymásra épülő festészetének méltó motívuma: Palota-hattyú (2001), A három szirén (2001), Repülő szőnyeg (2001), Hattyú cirkuszban (2000) csak néhány cím a hattyú-képek világából. Ugyancsak a szent tartalmakra, a Megváltóra utalhat a több képen is megjelenő kehely (Grál). Az előbb említett keresztény szimbolikán túl, a szakrális mondanivalót tovább fokozza a képek triptichonszerű elrendezése, mint például az Aranytemplom III-VII. (1998), illetve a Lakatlan sziget VI. (1999) című képek hármas összekapcsolása. A középső táblán tükör, kehely, kutya és a fa törzsében ismétlődő, félmeztelen torzó hátterében narancsszínű hegyek. Az itt megjelenített kompozíciós rend rokona a Lakatlan sziget VI. (1999). Színpadszerű terekben megjelenő szereplői, a performanszok (Dzsan-panoptikum) világát idézik. Mindez azt bizonyítja, hogy minden egyetlen egésznek, El Kazovszkij festői világának egy-egy darabja. El Kazovszkij képein minden(ki) főszereplő. Ugyanakkor feltűnő jelenség, hogy a kép szélével sokszor levágja szereplői fejét, például a Vénusz-kert VII. (1998), az Emeletes kék angyal (2000) című műveken. Végül pedig magát a hattyút ténylegesen is lefejezi: A fej nélküli hattyú (2001).
Ha tetszik a most bemutatott képek is csendéletek, festői plasztikák. De ugyanakkor profán fohászok. Csendélet-fohászok a lefejezett világért.

Megjelent | Published in: Élet és Irodalom 2001. november 9. 24.

Mit szólsz hozzá?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s