ROLAND GARROS 2014

ROLAND GARROS 2014

 

RG

Kezdődik az év második és egyetlen salakos tenisz Grand Slam tornája, a párizsi Roland Garros. Holnap már játsszák az első körös meccsek egy részét. Többek között pályára lép a női címvédő, az amerikai Serena Williams, és a férfi tenisz élő legendája, a svájci Roger Federer is, akinek ugyan nem ez a legsikeresebb Grand Slam tornája, hiszen 17 GS címe közül csak egyet szerzett itt. Federer számomra az első számú kedvenc, a tenisz maga, így mindig szívesen nézem, amikor pályára lép, és természetesen drukkolok is neki minden meccsen. Az immár négy gyermekes családapa (akinek alig három hete, május 6-án születtek iker fiai) az esélytelenek nyugalmával játszhat, és sorsolása alapján a negyeddöntőig kényelmesen eljuthat, de  ha gondolatai családja és elsősorban újszülött gyermekei körül fognak forogni, akkor akár egy első körös vereséget is szenvedhet holnap, bár ezt nem tartom valószínűnek.

roger ága rg 2014

Roger Federer ága – Roland Garros, 2014

 

Nem szeretnék esélylatolgatásokba bonyolódni, hiszen jelenleg a férfi címvédő, a világelső spanyol Rafael Nadal is úgy tűnik, hogy nincs csúcs formában, de az utóbbi 9 évben nyolcszor nyerte Nadal ezt a trófeát, így semmiképpen nem szabad bedőlni annak, hogy eddig döcögött a játéka. A Garrosra biztosan felpörgeti magát, még ha esetleg az első héten szenvedősebben is megy neki a játék, én még akkor sem hiszem el, hogy nem nyerhet itt. Bár kétségtelen, hogy a jelenleg a világranglistán második szerb Novak Djokovic a múltheti salakos 1000-es ATP tornán, Rómában legyőzte a “salakkirályt”, így ő veszélyezteti leginkább Nadal címvédését. A 6-szoros Grand Slam győztes Djokovicnak ezen a GS-en még nem sikerült eddig nyernie, így ő kétségtelen, hogy emiatt is nagyon motivált a trófea megszerzésében.

RG2014

A női mezőny sokkal kiszámíthatatlanabbnak tűnik, hiszen maga a női tenisz is mindig hullámzóbb, kevés az egyenletesen jó formát mutató játékos. A világelső, címvédő Serena Williams 33 éves kora ellenére is a legstabilabb, de az év első GS tornáján, az Australian Openen váratlan korai kiesése után már semmit nem lehet biztosra venni. Főleg, hogy S. Williams eddigi 17 Grand Slam címe közül csak kétszer tudott itt diadalmaskodni. Az orosz Maria Sharapova és a kínai Li Na számít még esélyesnek, de szerintem ennél sokkal nyitottabb a nők versenye, a döntőbe legalább egy meglepetésember simán bejuthat.

Már nagyon izgatottan várom, hogy elkezdődjön a torna, szeretnék  minél több mérkőzést megnézni, és természetesen a kedvenceimnek (elsősorban Roger Federernek) minél tovább drukkolni.

A Roland Garros honlapján minden a tornával kapcsolatos információ megtalálható: http://www.rolandgarros.com/en_FR/

Kezdődjön hát a Garros, jó szurkolást! 🙂

ROLAND GARROS 2014” bejegyzéshez ozzászólás

Mit szólsz hozzá?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s