SZEIFERT JUDIT

DRÉHER JÁNOS

Az anyag metamorfózisa
Dréher János művészete

Dréher János (1952) munkáiban a festékeken túl az anyag, a matéria, illetve ebből adódóan a faktúraképzés játsszák a főszerepet. Általában farost lemez alapra dolgozik, amelyre saját maga által kikísérletezett, réteges vakolatmasszát hord fel, amit vizes alapú ragasztóanyaggal köt meg. Táblaképeket alkot, lényegében murális technikák alkalmazásával. Ahogy Dréher János maga fogalmaz, képein „hordozható házfalakra emlékeztető, táblakép funkciójú felület” keletkezik. Alkotói módszere miközben a falon használatos festészeti műfajok (freskó, szekkó) eljárásmozzanatait őrzi, ugyanakkor túl is lép a hagyományos módszer adta kereteken. Egyrészt ezeket a tradicionálisan falfestészeti megoldásokat az alkalmazott művészet köréből kiemeli, és a „személyes nyomhagyás”, az egyéni képalkotás és kifejezés eszközévé teszi őket. Másrészt, mivel táblaképekre alkalmazza, ahhoz igazítja (nem csak méretében, hanem például sokszor szárazon is tovább alakítja a felhordott felületeket) – ezáltal a táblakép műfaját is megújítja.
Dréher nem csak munkamódszerében veszi át a falképzési eljárásokat, hanem saját személyét is architekturális párhuzamba állítja. Egyrészt ő a tervező építő-, építészmérnök, aki redukált (fal)felületeken konstruktív kompozíciókat alkot. De egyben ő maga a kivitelező kőműves-festő mester, aki az adott falat gyakorlatban felépíti, két kezével vakolja, festi. Mindeközben gondosan ügyel arra, hogy az egyéni kézjegyének számító gondosan eltervezett részletek, az „álmérnöki jeltöredékek”, illetve az alkotói módszer jellegéből adódóan spontán keletkez(tet)ett repedések, karcolások, törésvonalak mind-mind egységbe szerveződjenek, egyetlen szerves egésszé álljanak össze. Így a komponálás egyszerre előzetes tervezés és a pillanat által vezérelt, ihletett alkotás, ahol az anyag adottságaiból következően látszólag a spontán képződmények kerülnek túlsúlyba. Tulajdonképpen az adott felület és az előzetesen beleálmodott szerkezetes formák a festő képzeletjátéka és pillanatnyi lelkiállapota szerint telnek meg, épülnek fel, állnak össze egy-egy kompozícióvá.
Dréher János esetében tehát a képalkotás felületképzést jelent. Idegen kifejezéssel „hautes pâtes”, azaz magasan, vastagon felrakott, pasztózus, testes anyagokat használ képei kialakításában. Ezeket a térbe is kitüremkedő, organikus felületeket társítja művészetében geometrikus-absztrakt képi elemekkel – ez a kettősség adja művészetének alapvető sajátosságát.
A nedves alapra felhordott és alakított felületeket aztán a száradás után tovább lehet munkálni, alakítani: visszakaparni, karcolni, csiszolni, vésni – így gyakorlatban is modellezve az idő építő-romboló munkájának metodikáját. Ebből adódik, hogy a kész művek archaikus képződményeknek hatnak, de egyben mementókká is válnak, amelyek a pusztulásformáknak, a töredék(esség)nek állítanak emléket.

The Metamorphosis of matter
The Art of János Dréher

Assuming a key role in János Dréher’s (1952) works beyond paint is matter and accordingly textured surfaces. Dréher usually works on a fibreboard base, to which he applies composite layers of his own experimentation, bound with a water-based glue. He creates panels, essentially by means of mural-painting media. Like Dréher has said, his works constitute “surfaces with the function of panels, not unlike portable house walls”. His creative method both preserves and goes beyond common mural techniques (fresco and secco). Firstly, he has isolated these traditional methods from applied art, transforming them into a means of “leaving a personal imprint” or in other words, individual expression. Secondly, he has accommodated the technique to the panels he produces (i.e. not only for size but also in the way he continues to work on the layers after they have set), renewing the genre of panel painting in the process.
Dréher has adopted and adapted mural techniques not only in terms of his working method, but has created an architectural parallel involving his own person. Firstly, he is the architect and engineer conceiving constructive works on reduced (wall) surfaces. Secondly, he is the builder laying the bricks, plastering and painting the wall with his two hands. In the meantime he is painfully conscious of establishing a unity of meticulously planned details, of the “sign-fragments of pseudo-engineering” and the spontaneous cracks and scratches resulting from his chosen technique, in an effort to create an integral whole. Consequently, composition is a process involving planning as well as creation inspired by the moment, where – owing to the characteristics of the material – apparently spontaneous formations assume a leading role. The surface and the envisaged structured forms are built into a work of art according to the artist’s imagination and momentary state of mind.
In Dréher’s works, then, involve the creation of surface texture by means of a technique called hautes pâtes – that is pasty, thick layers. He brings these protruding, organic surfaces together with geometrical-abstract elements, a duality that constitutes his trademark.
Applied to a damp base, the surfaces can be worked – scratched, etched, polished or chiselled – after they have dried, which makes it possible to replicate the constructive and destructive force of time. Consequently, the finished works have an archaic feel, but are at the same time mementos – memorials to all form of decay and fragment(ednes)s.

ISBN 978-963-89443-6-8

Sorozatszerkesztő / series editor SZEIFERT Judit
HUNGART Egyesület, 2012
Felelős kiadó / Publisher responsible SÁRKÁNY Győző
Fordítás / Translation BODÓCZKY Miklós
Könyvterv / Bookdesign BARÁK Péter, ÉDES Gábor

Nyomdai előkészítés / Pre-press ACTIVIUM Kommunikációs Tervezőiroda
Nyomda / Press KAPITÁLIS Nyomda, Debrecen