Wimbledon 2014 – Döntő / Final

roger won

A számomra legfontosabbal kezdem: Roger Federer 2012 után, idén is döntős Wimbledonban. Akik leírták már, azok most nézzék meg, amíg tehetik, mert füvön ritkán látni ilyen harmonikus játékot, magas szintű teniszt, mint amit ő tud. Azon kevesek közé tartozik, akiknek füves pálya az éltető közege. Ahogy Rafael Nadal a salak királya, éppúgy uralja a füves borítást Roger Federer, aki eddig hétszer nyerte el a trófeát itt Wimbledonban. Most azért fog vasárnap belépni Wimbledon szentélyébe, hogy nyolcadik győzelmét arathassa itt.

ököl

A nemrégiben véget ért elődöntős mérkőzésén Federer az ifjú kanadai titánt, Milos Raonicot verte, briliáns játékkal, könnyedén 64 64 64 arányban.

raonic roger

A vasárnapi férfi döntő másik résztvevője a szerb Novak Djokovic lesz, aki ma az elődöntőn elég nehéz meccsen mérkőzött meg Grigor Dimitrovval és nagy küzdelemben, négy szettben, 64 36 76 76 arányban tudta legyőzni a fiatal bolgár tehetséget. Dimitrovnak, akárcsak  Raonicnak, az első wimbledoni elődöntője volt ez, de minden bizonnyal egyiküknek sem az utolsó. Most nem sikerült legyőzniük a “nagyokat”, de fogjuk még látni őket Grand Slam tornák végső küzdelmeiben.

grigor djoko

Mivel Djokovic is már egyszer megnyerte a wimbledoni trófeát, így vasárnap biztosan nem ül új király a wimbledoni tenisztrónra. De vajon Djokovic nyeri-e meg második, vagy Federer nyolcadik wimbledoni kupáját? A szerb számára ettől a győzelemtől a világelsőség visszaszerzése is függ, úgyhogy biztos a mainál jobb játékkal rukkol elő vasárnap. Federer, ha ilyen magabiztos és higgadt játékot tud játszani, akkor minden esélye megvan a nyolcadik wimbledoni, és összességében a 18. Grand Slam címének megszerzésére.

bouchard semifinal

A nőknél már tegnap eldőlt, hogy a 2011-es győztes, cseh Petra Kvitová és az ifjú kanadai tehetség Genie Bouchard csapnak össze szombaton (holnap) a döntőben, Wimbledon füvén.

kvitova semi
Vajon új királynőt koronáznak idén Wimbledonban? Én mindenesetre az új királynő trónra lépéséért drukkolok.

timi és kristina

És a végére egy magyar vonatkozású örömhír. 1985 után, ismét bejutott egy magyar teniszező a wimbledoni Grand Slam torna páros döntőjébe. Babos Tímea és partnere a francia Kristina Mladenovic a mai elődöntőben az Andrea Petkovic – Magdalena Rybarikova kettőst győzték le, nagyon fölényesen 61 63 arányban. A holnapi döntőben az olasz Sara Errani és Roberta Vinci páros lesz az ellenfelük.
Szép volt Lányok, hajrá a döntőben is
!

 

Mit szólsz hozzá?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.