Wimbledon 2014 – finish

trophys

Hát vége a találgatásoknak, esélylatolgatásoknak, mert eldőlt, hogy 2014-ben kik nyerik a wimbledoni trófeát. Igaz, egyik döntőben sem az győzött, akinek én drukkoltam, ennek ellenére nem vagyok elégedetlen. Nagyon jó mérkőzéseket és hihetetlen izgalmakat hoztak az idei döntők.

Eugenie Bouchard & Petra Kvitová
Eugenie Bouchard & Petra Kvitová

A nőknél a cseh Petra Kvitová és a húszéves kanadai Genie Bouchard csapott össze, és Kvitová hihetetlen magas szintű játékkal, fölényes győzelmet aratott 63 60-ra ellenfele ellen. Kvitovaá ugyan nem sokkal idősebb, 24 éves, de már járt a wimbledoni döntőben, és 2011 után immár második trófeáját gyűjtötte be itt.

Genie Bouchard
Genie Bouchard

Ezzel szemben Bouchard két éve még a juniorok között döntőzött itt, és nyert is, de felnőttként ez volt az első Grand Slam döntője. Bár nem játszott rosszul, de Kvitová játékával nem tudta felvenni a versenyt.

 roger  és djoko

A férfidöntő igazi Grand Slam döntőhöz méltó, heroikus csatát hozott. Az ötszettes mérkőzésen a szerb Novak Djokovic bizonyult jobbnak, aki így második wimbledoni győzelmét szerezte meg. A hétszeres wimbledoni bajnokot, Roger Federert 67 64 76 57 64 arányban győzte le.

roger finish

Nem mondom, hogy nem vagyok csalódott, főleg azután, hogy Roger 2:5-ről, meccslabdákat hárítva fordította meg a negyedik szettet. De az eredménytől függetlenül nagyon színvonalas és izgalmas volt ez a mai küzdelem.

Roger's family
Roger’s family

Roger & his twins
Roger & his twins

http://clips.wimbledon.com/g/v/0LAvLmZgQmj

will és kate
William & Kate

Így most a történelem ismétli önmagát, de előzetes jóslatommal ellentétben nem a 2012-es, hanem a 2011-es bajnokok állhatnak össze egy közös fotóra a győztesek vacsoráján.

Petrá Kvitová & Novak Djokovic 2011
Petrá Kvitová & Novak Djokovic 2011
djoko petra 2014
Novak Djokovic & Petra Kvitová 2014

A női párosok döntőjében magyar érdekeltség miatt drukkoltam Babos Timiéknek, a magyar lány francia partnernőjével, a francia Kristina Mladenoviccsal küzdött a négy éve együtt játszó, tapasztalt olasz duó, Sara Errani és Roberta Vinci ellen.

Kristina Mladenovic & Babos Tímea
Kristina Mladenovic & Babos Tímea

A tapasztalat ebben a döntőben is mérvadónak bizonyult, és az olasz lányok 61 63 arányban győzték le Timiéket. Ezzel az Errani-Vinci páros megszerezte mind a négy Grand Slam tornán a kupát, azaz megcsinálták a karrier slamet.

Sara Errani & Roberta Vinci
Sara Errani & Roberta Vinci


Nem sikerült a győzelem, de már az is óriási dolog, hogy Babos Timi és Kristina Mladenovic bejutottak a wimbledoni páros döntőbe. Az ezüst tál is szépen csillog, és minden bizonnyal ez még csak a kezdet. Timi és Kristina ha együtt folytatják, minden bizonnyal nagy páros karrier előtt állnak. Szép volt Lányok!

Mit szólsz hozzá?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.