A főzést az egyik legkreatívabb tevékenységnek tartom. Szeretek kísérletezni a konyhában, kitalálni különböző recepteket, kipróbálni egy-egy „étel-íz-összhangzatot”. Általában az otthon lévő alapanyagokból „alkotok” valami finomat, de természetesen már eleve az sem véletlen, hogy mi található a hűtőmben.
Eléggé reformnak mondható konyhát alakítottam ki az évek során, aminek az az alapja, hogy nem használok hozzáadott zsiradékot az ételek elkészítéséhez. Alapvetően zsírszegény fehérjékből (túró, joghurt, sajt és sovány baromfi hús), valamint jótékony szénhidrátokból (zöldségfélék) állítok össze ízharmóniákat. Ugyanis az ízektől nem szeretem megfosztani magam.

RAKOTT SAJTMÁRTÁSOS BROKKOLI
Hozzávalók:
1 fej vöröshagyma
1 kisebb fej lila hagyma
3 gerezd fokhagyma
1 paradicsom
fél kiló darált pulykacomb
4 db sima kockasajt (háromszögletű)
kevés rizs (lehet előző napról maradt köret)
kb. fél kiló brokkoli
2-3 pohár Activia joghurt
reszelt sajt a tetejére
só, bors
Én teflonos edényt (wokot) használok, amiben zsiradék nélkül megpárolom a hagymákat, pici víz hozzáadásával (de lehet hagyományosan is, zsiradékkal), majd hozzá adom a darált húst, és összepárolom. Beleteszem az összedarabolt paradicsomot is, egy kis tarkaborsot és fekete borsot őrölök hozzá, és amikor a hús már elveszti az élénkségét, akkor beleteszem egyenként a sajtokat, és amíg megolvad, addig kevergetem. A végén megsózom és belenyomom a fokhagymákat, esetleg elkeverek benne egy pohár Activiát, és ezzel a ragu kész is van.
Közben kevés vízzel pár percig megpárolom a brokkolit. Épp csak annyira, hogy a külső része megpuhuljon, de ne főljön szét.
A rizs nekem most előző napról maradt, tehát már kész volt, de azt is szokásos módon készítjük hozzá. A sütőt légkeveréssel 170 fokra állítom. Ezután a tepsibe alulra teszem a rizst, rárakom a brokkolit, és az egészet leöntöm a húsos raguval. Végül a két pohár Activia joghurtot elterítem a tetején, és erre reszelem a sajtot (én zsírszegény trappistát, de lehet hagyományosat is) – így nem szárad ki sütés közben a sajt. Beteszem a sütőbe, és addig sütöm, amíg a sajt megpirul a tetején.
Jó étvágyat!
Másik változat rizs nélkül, csak brokkolival és hússal készül. Ezt gyakrabban készítem, és nagyon szeretem.
