Emlékképek

Átjáró a múltba – Gateway to the Past 2012

Az emlékezet a szervezet azon képessége, hogy eltároljon, megőrizzen és előhívjon információkat és élményeket. Az emlékezés folyamata kódolással kezdődik, majd tárolással folytatódik és végül a felidézéssel zárul. Az emlékezés olyan részben tudatos, részben nem ellenőrzött agytevékenység, amelynek során a valóság megismerése, az idegrendszer működésének segítségével és következtében, a valós idősíktól „függetlenítve” lehetségessé válik. Az emlék, az emlékezés mozzanata tehát szorosan kapcsolódik az időhöz, annak folyamatához, illetve a múlt történéseihez, múltbeli tapasztalatok felidézéséhez.
Szurcsik József művészete több ponton kapcsolódik az időhöz, a múlthoz és az emlékezéshez.

Emlékanalízis – Memory Analysis 2010

A jelenlegi kiállításnak is címet adó Emlékanalízis (2010) című festmény struktúrája geometrikus formákkal, négyzetekkel, téglalapokkal komponált. A kép hátterében a tömbökbe zárt arcszegmensek szinte csak fölsejlenek. A képfelszínt elborító téglalapok, négyzetek mint ablaknyílások jelennek meg, s rajtuk keresztül egy-egy emlékfragmentum (arc, tájrészlet stb.) válik láthatóvá. Az ablakrések élénk és világos tónusú színeikkel szinte előre ugranak a tompa, fátyolos sötétségbe burkolózó képfelületből. Az Emlékanalízis pandanjai, a kiállításon szintén szereplő, Ember embernek (2010), illetve Hiány 1-2. (2010) című festmények. Ezeken a képeken az arcokat „hordozó” térbeli épületstruktúrákból kivágott szögletes, „negatív” mértani testeken keresztül dombos-lankás tájak derengenek fel. Annak a táj-ideának a részletei válnak itt láthatóvá, amely önállóan is megfestésre került. A Csend (2008–2010) címével is jelezi, hogy ez a táj a meditáció és az emlékek felidézésének helye. Fák, lombok, folyó és letisztult mértani formák teremtik meg ezt a nyugodt közeget, az elmélkedés, illetve az emlékezés szigetét. Itt a Töprengők (2010) mellett maga az alkotó is választ találhat a Mit is mondhatnék kérdésre, amit most is bemutatott, 2011-es képének címében feltett.

Ember embernek – Person to Person 2010

Legújabb festménysorozatának több darabját láthatjuk a kiállításon. Ezeknek a képeknek az előzőektől eltérő egyik jellegzetessége, hogy alapvetően a fekete-fehér színekre, és ezen színek közötti gazdag tónusokra épülnek. A másik változás, hogy az eddig architektúrába zárt emberalakok kiszabadultak épületbörtöneikből, és táji környezetben jelennek meg. Általában csak szögletes hasáb formában végződő fejük emlékeztet architektúra-lény mivoltukra.
Ezzel a térbe való kilépéssel a figurák már teljesen testet öltve, arcukat is több képen felfedik, és nem csak profilból láthatóak. Bár vannak egyezések tematikailag a korábbi képegyüttesekkel, de ezek a tartalmak új értelmezést nyerve jelennek meg, az architektúra-burokból kiszabadított, testet öltött figuráknak köszönhetően.

Hiány 1. – Lack 1 2010

Ezek az újabb festmények faktúráik repedezettsége, töredezett felszínük által archaikus hatást keltenek, így megjelenésükkel is az időhöz, a múlthoz kapcsolódnak. De vannak a sorozatnak olyan darabjai, amelyek tematikailag is az idővel, a múlttal foglalkoznak. Mint például az Átjáró a múltba (2012) című vászon.
A korábbi sorozatok darabjain megjelenő, architektúrába zárt emberarc-szegmensek lehetnek maszkok, amelyek mögé rejtőzve, illetve amelyek segítségével a művész feltárulkozik (Szerep 1-2. 2010). Megmutatja legbensőbb, legféltettebb titkait (például Lélekőrök, 2010; Hiány 1-2. 2010; Emlékanalízis, 2010), azokat a pillanatnyi állapotokat és örök érvényű értékeket, amik meghatározóak számára (Jelenet 1. 2011–2012). Legújabb, fekete-fehér festménysorozatában lecsupaszítva, maszkok nélkül, architektúra burkokból kibontva jeleníti meg saját személyiségének különböző attitűdjeit. Így ő egy személyben A hitetlen (2013), A poéta (2013) és az Átutazó (2013) is.

A poéta – The Poet 2013

Szurcsik József szinte valamennyi képén téri relációkkal, tájelemekkel és építészeti konstrukciókkal, valamint bennük elhelyezett, vagy beléjük zárt emberalakokkal fogalmazza meg mondanivalóját. Festményei ablakokként vagy kapukként újabb téri és idődimenziók irányába nyitják meg azt a teret és időt, amelyben mi, szemlélők létezünk. Ez a tér és ez az idő a kép tere és ideje is. De a műalkotás ideje az a folyamat is, mialatt megszületett, illetve az a kor szintén, amelyben keletkezett. A művészetben materializálódó idő, illetve az idő egyetemessége és határtalan távlatai, valamint az emberélet személyes és egyben korlátozott idejének relációi fogalmazódnak meg Szurcsik József jelenlegi művein is. A művészek alkotói tevékenységük által összekötők az idő végtelen folyama és az emberi lét végessége között. A műalkotások a maradandóság igényével születnek, ezáltal alkotóik saját életükön túlmutató idődimenziók felé tesznek lépéseket. Műveikkel az időtlenség irányába igyekeznek.
Az időtlenség kapcsán meg kell említeni Szurcsik József képeinek sajátos térbeliségét, amellyel kialakítja azt a fenségességet sugalló, dinamikus statikusságot, ami minden festményét jellemzi. Módszere a nézőpontok váltogatása, illetve analitikus vegyítése egy-egy képen belül. Ennek köszönhető többek között, hogy művei által egyszerre lehetünk a letűnt korok szemlélői, a múltban, a jelenben vagy akár a jövőben élt nemzedékek kortársai. A kulturális, művészeti örökség egyetemes emlékeit személyes élményekként élhetjük át képeinek lankás tájain bolyongva. A festményeken megjelenő épületkonstrukciókat szemlélve egyszerre lehetünk kint és bent, fent és lent. Alkotásai téren és időn kívüli helyekre, soha nem volt és örökké létező vidékekre visznek bennünket.

A hitetlen – The Unbeliever 2013

Az emlékek úgy halmozódnak egymásra, mint a föld vagy a kultúra időben egymásra rakódó rétegei. De akárcsak a földrétegek, úgy az egyes emlékrétegek is nem csak egymásra rakódnak, hanem el is mozdulnak egymáshoz képest, így mindig más és más szeletek kerülnek felszínre. Az emlékanalízis Szurcsik festményein azt jelenti, hogy képeiben mindig az aktuálisan felszínre kerülő emléktöredéket jeleníti meg vizuális formában.

Az utazó – The Traveller 2013

A Szurcsik-képek lényeihez hasonlóan, a nézők is egy-egy mozdulatlan utazás részesei lehetnek. Az út kies és kietlen vidékeken, hegyek, tavak, épületek között kanyarog. A festő a kulturális és történelmi emlékezés mozzanatait saját személyes emlékeivel ötvözve alkotja meg festett univerzumát. Képeinek metafizikus tájain barangolva mi is elidőzhetünk a kollektív emlékezés helyein vagy saját személyes emlékeink között is.
A kiállításon emlékek képeit nézzük. Majd hazaérve képek emlékét látjuk.

A kiállítás látható volt: 2014. VI. 27–VII. 31. 
Óbudai Kulturális Központ – San Marco Galéria, Budapest 
Az írás megjelent: Új Művészet 2014/8.

Kapcsolódó bejegyzések

Meghívó | Invitation

Szurcsik József kismonografia