VONALLÁ VÁLT LÉLEK | A SOUL TURNING INTO LINES

VONALLÁ VÁLT LÉLEK – SZALAY Lajos argentínai rajzai
A SOUL TURNING INTO LINES – Drawings of Lajos Szalay from Argentina

English below ↓

SZEIFERT JUDIT

GRAFIKÁK HATÁROK NÉLKÜL

Szalay Lajos Argentínában | 1948–1960

A jelenlegi tanulmány Szalay Lajos (1909–1995) életének argentin időszakára fókuszál, az ott töltött 12 évben született műveit bemutató kiállításához kapcsolódva, elsősorban forrásokra: Szalay saját nyilatkozataira és kortársai visszaemlékezéseire támaszkodva. Ez az 1948 közepétől 1960. június elejéig tartó időszak a magyar történelemben a diktatórikus szocreál kultúrpolitika kibontakozásától, kötelezővé tett egyeduralkodásán át, meg nem szűnő, de fellazuló továbbéléséig tartó periódus. Szalay több esetben is hangsúlyozta, hogy bárhol is élt a világban, ő mindenhol magyar művész maradt. „Kevés művész csavargott a világban annyit, mint én: végigbarangoltam Amerikát, Patagóniától Alaszkáig, bejártam Európát, Afrikát. Ugyanakkor én vagyok az a művész, aki ezt a legkevésbé igényli. Megülnék életfogytáig Tarnadobon.”^[1]

Szalay Lajos portréja 1958 körül | Portrait of Lajos Szalay ca. 1958

„1946-ban sok mindenki elment innen.” | Párizs (1946–1948)

Magyarországról nem Argentínába menetelekor, 1948-ban távozott, hanem 2 évvel korábban. 1946-ban a párizsi béketárgyalások magyar delegációjának hivatalos rajzolójaként került a francia fővárosba, Boldizsár Iván meghívására.^[2] Az volt a feladata, hogy rajzos riportokat készítsen az eseményekről: „[…] Párizsban a Les Lettres Francaises rajzolója lettem, mert Boldizsár Iván […] berakott engem oda. És hirtelen nagy úrrá váltam, mert a Les Lettres Francaises kiküldte nekem a szöveget, jöttek a rajzért, hozták a pénzt s én csak ültem a hotelban és rajzoltam.”^[3] Párizsi tartózkodásáról nem is tudunk sokkal többet ezen kívül, hiszen szinte ki sem mozdult a Hotel Angleterre-ből, visszavonultan élt, szinte nem találkozott az ott élő magyarokkal sem.^[4]

A külföldre távozás oka 1946-ban, a háború utáni nélkülözés és a kínálkozó UNESCO-ösztöndíj lehetőség megragadása volt. Tehát ebben még nem játszott közre a kialakulóban lévő szovjetmintájú pártállami törekvések nyomán ellehetetlenülő hazai légkör, hiszen 1946-ban ez még szinte egyáltalán nem volt érzékelhető.

„1946-ban sok mindenki elment innen. […] Kimentem én is, de a probléma nem ott van, hogy kimentem, hanem ott, hogy nem jöttem vissza.”^[5] 1948-ban Párizsból Argentína felé vezetett Szalay útja. 1982-es visszaemlékezésében ennek okáról azt nyilatkozta, hogy orvosi utasításra kellett élelmiszerben gazdag helyre költözniük. S mivel az egyetlen olyan ország, amely idegeneket befogadott, Argentína volt, ezért költözött oda feleségével.^[6]

Míg 1946-ban egy még formálódó új állam reményteli koalíciós időszakából kilépve, a háború utáni nélkülözés világát hagyta Magyarországon, addig 1948-ban már megváltoztak a hazai viszonyok is. Feltételezhető tehát, hogy annak, hogy 1948-ban nem tért vissza Magyarországra, már egyértelműen politikai okai is lehettek. Hiszen ekkor már ténylegesen érezhető volt a szovjet hatalmi érdekek egyre erőteljesebb térhódítása, már egyre inkább a politika elvárásai vezérelték az élet és így a kultúra, illetve a művészet minden területét. Mint köztudott ez a művészet területén a szocialista realista ábrázolás követelményrendszerében nyilvánult meg. Szalay figuratív, bár a realista és különösen a szocreál felfogástól alapvetően távol álló ábrázolásmódja, saját bevallása szerint, külföldön nehezítő körülmény volt számára, hiszen nemzetközi színtéren, a kommunista blokkal ellentétesen, éppen az absztrakció volt a kvázi „hivatalos stílus”.^[7]

A fordulat éveiben (1947–1949) már egyre több koncepciós per bontakozott ki hazánkban, és ért tragikusan gyorsan véget, szinte mindig a perbe fogott vádlott bűnösségének „bizonyításával”. Ezek a perek minden szabályos jogi eljárást nélkülöztek, és alapvető jogokat sértő és sárba tipró módon ítéltek életfogytig tartó börtönbüntetésre, illetve kergettek halálba politikailag nemkívánatosnak ítélt (ártatlan) embereket. 1948-ban Szalay Párizsban megtudta, hogy koncepciós pert készítenek elő Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek ellen. Mivel úgy vélte, hogy ezzel kezdetét veszi az antikatolicizmus időszaka, így valószínűnek tűnik, hogy ez volt az egyik oka annak, hogy elfogadta egy Argentínába emigrált magyar származású grafikus Hirsch Jenő meghívását és ő is Argentínába, Tucumánba költözött feleségével.^[8]

Festő | Painter 1953
papír, tus | paper, Indian ink, 290×233 mm j.j.l.: Szalay 53
Magángyűjtemény | Private collection

„Az argentin rajzolásra való hatásom engem is meglepett” | Argentína (1948–1960)

Argentínát megérkezésekor emelkedő gazdaság, sokszínű, az európai értelmiség és művészek krémjét oda vonzó kultúra, fejlődő egyetemi szféra jellemezte.^[9] Ekkor az ország első embere, az 1946-ban elnökké választott Juan Perón volt, aki bevonta a hatalomba a munkásosztályt és a nagymértékben megnövekedett szakszervezeti tagságra támaszkodott, valamint választójogot biztosított a nők számára is. A gazdaságpolitika protekcionista irányba fordult és fejlesztették az ipart.^[10]

Szalay Buenos Airesbe érkezésének körülményeit szemtanúk visszaemlékezéseiből ismerhetjük meg. „Argentínába 1948 közepén érkezett feleségével és szinte az első naptól kezdve ismertem. Pintéréknél, a Colon szólótáncosánál laktak, ahol az akkori Színjátszó Társulat tagjai előadásaik után rendszerint ott összegyűltek, sokszor reggelig tartó eszmecserére. […] a társaság középpontja Szalay Lajos volt. Műveltségével elkápráztatta a résztvevőket, magyar beszédének szépségét és változatosságát a színészek is megirigyelhették. […] Mesterségbeli abszolút tudásához széles körű műveltség járult, rajzainak mindig súlyos mondanivalója volt.^”[11] – emlékezik Kurucz László.

„Amikor Szalay Lajos 1948-ban megérkezett Argentínába, az első napokban természetesen ő is a Hotel de Inmigrantesben kapott szállást, mint annyi más menekült, akik akkoriban ezrével érkeztek Argentínába. Már a második napon onnan egyenesen a mi régi lakásunkba jött, a Tucumán és Rodriguez Pena sarkán.”^[12] – mondta Virginia Carreno, akitől azt is megtudhatjuk, hogy eleinte „még Luisnak titulálta a képeit és igyekezett beleilleszkedni az argentin művésztársadalomba. […] Megpróbáltam közelebb hozni művészi körökkel, így az Estimulo de Bellas Artes-szel, ahol akkoriban élő modellekkel dolgoztak. Később egy kiállítást rendeztünk zseniális rajzainak. A Pro Arte, amit akkor „Pipina” Diehl Ayerza vezetett, már több kiállítást rendezett a mi lakásunkban, ami a szép ház első emeletén a legszebb és legnagyobb rezidencia volt. […] A kiállítást a Pro Arte rendezésében meg is nyitottuk, sőt más helyre is kiállítottuk, de egyetlen képnek sem akadt új gazdája.”^[13]

Megtudhatjuk, hogy nem azonnal költözött Tucumánba. Virginia Carreno visszaemlékezése szerint: „Végül is, mint annyi más európai művészt, akik akkor jöttek Argentínába, meghívták őt is tanárnak a tucumáni egyetemre. A kis provincia fővárosa akkor az argentin Athén dicsőségére pályázott, és […] más nagy művészek is tanítottak ott, mint Gieseking és Dohnányi”.^[14] Az 1950-es évek közepén visszaköltözött Buenos Airesbe, ahol a tanárképző főiskola tanára lett. „Az ötvenes évek elején visszatért Buenos Airesbe, ahol a Pueyrredon tanárképző iskola egyik rajz tanszékének lett a vezető professzora. Óráira nem fértek be a diákok, azok is eljöttek, akik más tanárokhoz voltak beosztva. Mindennap bement tanítani, amit senki más nem tett meg, szinte túlzott lelkiismeretességgel végezte munkáját. Mindenkihez volt tanító szava, amit a diákok kinyilatkoztatásképpen hallgattak. A mai művészi körök agyonhallgatják, pedig az ő növendékei voltak Carlos Alonso, Martinez Howard, Benítez és sokan mások, akik ma már elsőrendű, befutott művészek.”^[15] – írja Kurucz László.

Pedagógiai módszereiről, egyéniségének hatásáról további adalékokat tudhatunk meg Senora Labrótól, aki előző professzora halála okán került át Szalay osztályába. „Rendkívül aprólékosan magyarázott el mindent, ami a rajzolás alapelemeit illeti. Meglepően sokat beszélt a rajzok matematikájáról és azok szinte mérnöki felépítéséről. […] Mint mondotta, a rajznak nem szabad testetlenül lebegni a papíron, szilárd alapokra kell helyezni és akkor szinte szoborszerű három dimenziót nyernek. Az ő művészi és kulturális hatása alól senki nem tudta kivonni magát, aki növendéke volt. Megtanított minket nemcsak rajzolni, hanem látni is és főleg arra, hogyan kell a rajz vagy festmény elemeit harmonikusan egyensúlyban tartani.”^[16]

Szalay Lajos kimutatható hatást gyakorolt az argentin grafikára. Egyrészt pedagógiai tevékenységének köszönhetően, másrészt megjelent albumai és kiállításai révén. 1948 és 1960 között nyolc önálló kiállítást rendeztek műveiből, ebből hatot Argentínában (egyet Tucumánban ötöt Buenos Airesben. Egy kiállítása volt ebben az időszakban még Montevideóban (Uruguayban) és egy az Egyesült Államok fővárosában, Washingtonban. 1961-ben még egyszer kiállította műveit egyéni tárlaton Argentínában, Buenos Airesben.^[17] Rajzaiból három könyvet jelentettek meg az elsőt 1949-ben Buenos Airesben, a másodikat 1954-ben Tucumánban, és a harmadikat szintén Buenos Airesben 1957-ben.^[18]

Az egyértelműen látható, hogy Szalay megjelenése alapvetően befolyásolta Argentína egész rajzművészetét. Elmondása szerint, ez őt magát lepte meg a legjobban, hiszen számára felfoghatatlan volt, hogy a „latin” temperamentumra és mentalitásra bármiféle hatást gyakorolhatott az egészen másfajta, kelet-európai vérmérsékletünk és gondolkodásmódunk. „Az argentin rajzolásra való hatásom engem is meglepett, mert hiszen az argentinok zömmel latinok. És egy ilyen […] fajta, mint a magyar, én szerintem nagyon nehezen hathatott egy olyan derűs világra, mint amilyen az argentin látásmód volt előttem. Kisült, hogy az argentin látásmód derűje mögött egy félénken tapogatódzó keserűség volt.”^[19] Szalay Lajos magánéletében is fontos változást hozott Argentína: 1950-ben megszületett lányuk, egyetlen gyermekük, Klára.

Szalay Lajos lányával | Lajos Szalay with his daughter – Buenos Aires 1958

„Mikor rajzolok – vonallá változom.” | Vallomások a rajzról

Jelenleg kiállított rajzai is jelzik, hogy Szalay Lajosnál a vonal alapvető képépítő elem. Saját szavait idézve: „Én a vonalaimban beszélek, mert áhítattal kezelem a vonalat, úgy mint író a szót. A legtöbb művésznek kevés szava van arról, amit csinál és visszariad attól, hogy az okosság látszatával beszéljen. Mikor rajzolok – vonallá változom. Ennek a változásnak van egy tipográfiája és van intenzitása… Valamivel töltődöm, és az vonalban ömlik ki belőlem.”^[20]

Az alkotás folyamatát így jellemzi: „szolgája vagyok valamifajta állapotnak, amiről nekem tudatos élményem nincs, csak cselekvő élményem. […] Az ösztönös világ, amiben én élek, mikor rajzolok, nem hagy semmifajta olyan engramot a tudatomba, aminek az alapján én beszélhetnék arról, hogy mi történt.”^[21]

„Nekem soha, de soha nem sikerült igazi illusztrálást csinálni” | Karamazovok és társaik

A jelenlegi kiállításon bemutatott rajzainak egy része Dosztojevszkij A Karamazov testvérek (1879–1980) című utolsó nagy regényéhez kapcsolódik. Látszólag számos narratív, illusztratív rajzot készített, így felvetődik a kérdés, hogy mit is jelentett Szalay Lajos számára az illusztráció? A választ ő maga adja meg: „Nekem soha, de soha nem sikerült igazi illusztrálást csinálni, mert […] nálam minden rajz egyedi és egyszer előforduló, ami ugyan rajznak szép, de illusztrációnak káros, ártalmas és használhatatlan. […] Valójában ezek a rajzok csak rettentő lazán kapcsolódnak a szöveghez, az egyetlen, ami a szöveghez kapcsolja őket az a mérhetetlen kínszenvedés, amivel sikerült nekem úgy szöveghűnek maradni, hogy azért a munkám rajzi is maradjon és ne illusztráció.”^[22] Majd hozzáfűzi: „Próbáltam olyasfajta rajzokat csinálni, amik tényleg illusztrációszerűen fűződnek a szöveghez, a kiadó is észrevette, hogy ez nem sikerült, én is láttam hogy ez nem sikerült. Hál’ Istennek az olvasók ezt nem látták.”^[23]

Karamazov illusztráció | Illustration for Karamazov
papír, tus | paper, Indian ink, 320×430 mm j.j.l.: Szalay
Magángyűjtemény | Private collection, Budapest

Megjelent illusztráció-sorozatai mellett tervben maradt Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek csak rajzolt, szöveg nélküli rajzkönyv-kiadása. Az itt látható néhány Karamazov-grafika is jelzi, hogy ezek sem mutatnak egyöntetű rajzi megjelenést. Időbeli eltérések is vannak a rajzok készítése között, ami jelzi, hogy visszatérő, kedvelt témája volt a Karamazovok története. A különféle helyzetek, jelenetek, jellemek megrajzolásában Szalay beleérzőképessége folytán születtek meg a kifejező és változatos ábrázolások. Dosztojevszkijjel és Tolsztojjal való kapcsolatáról így vall: „Én ezt a két írót nem látom, nem olvasom, én ezeket élem.”^[24]

S.O.S – El drama de Hungria | 1956

A negyedik könyve, amely szintén Argentínában látott napvilágot a La Tragedia dell’Ungheria (El drama de Hungria, 1957).^[25] Ebben az 1956-os magyarországi forradalom hatására készített rajzait adta közre.

„Megpróbáltam lerajzolni, amit hallottam. Nem illusztráltam, a rádió által provokált hangulatban rajzoltam. A rajzokon rajta van az akkori hangulat. […] Hallottam a rádióban a híreket és rajzoltam. A rajzok a rádióhírekre érzett személyes megindulásom grafikai vetületei.” – foglalja össze az egyik leghíresebb, és mindenképpen az egyik legjelentősebb történeti hatású sorozatának alkotói folyamatát Szalay.

Kentaur | Centaur
papír, tus | paper, Indian ink, 357×344 mm j.j.l.: Szalay
Hátoldalon | On backside „Kentaur”
Magángyűjtemény | Private collection, Buenos Aires

A sorozatról írva, annak készítésével kapcsolatban minden szerző kiemeli azt a valóban egyedülálló tényt, hogy Szalay nem élhette át személyesen a forradalom eseményeit, ennek ellenére dokumentum-jellegű rajzokat hozott létre. Számomra, ami még ennél is lényegesebb, az az, hogy nem csak a forradalomnak nem lehetett szemtanúja, de az oda vezető időszakról, a politikailag irányított, diktatórikusan vezérelt és félelemmel teli helyzetről sem voltak személyes tapasztalatai. Rajzai mégis arról tanúskodnak, hogy több ezer kilométer távolságból, és egy évtizedes távollét után is átérezte az események fontosságát, rátapintott a lényegükre, de ugyanakkor az elbukás tragédiájára koncentráltan fogalmazta meg sorozatát. A jelenetek kiragadott pillanatképeknek hatnak, holott invenciói sokszor művészettörténeti toposzokkal, vagy ikonográfiai előképekkel, illetve saját korábbi műveinek kompozíciói segítségével kerülnek megfogalmazásra. A rádió adásaiban hallott napi híreken túl a világsajtóban megjelent fotók, illetve Goya (1746–1828) (elsősorban A háború borzalmai – Los Desastres de la guerra, 1810–1812 című grafikai sorozata), valamint Honoré Daumier (1808–1879) grafikái szintén inspirálták a sorozat elkészítésekor. 1956-os rajzai realisztikusnak ható, expresszív fogalmazású, ugyanakkor szimbolikusan összegző ábrázolások. Úgy jelenítenek meg egyetemes vizuális üzeneteket, hogy közben egyedi esetekre utalnak, személyes sorsokat idéznek meg, és azokon keresztül az általánosan kiváltott emberi érzelmeket, érzéseket, reakciókat ragadják meg.

Harcos | Warrior
papír, tus | paper, Indian ink, 444×316 mm j.b.l.: Szalay
Magángyűjtemény | Private collection, Buenos Aires

„Az argentinok gondoskodtak arról, hogy én azt az országot elhagyjam”

Szalay végül arra kényszerül, hogy ismét más országba költözzön: „mikor Argentínában tűrhetetlenné vált az aktuális eseményekkel kapcsolatos igazi ordításom, akkor az argentinok gondoskodtak arról, hogy én azt az országot elhagyjam. […] Szalay Lajos a magyar rajz mestere, cseh kvótán jut be Amerikába. Az amerikaiak számára ma is cseh vagyok.”^[26] „1960. június 9-én érkeztem az Egyesült Államokba.”^[27]

Paradox módon az 1956-os forradalomról készített rajzsorozata, amely a legnagyobb nemzetközi visszhangot és ismertséget hozta meg Szalay Lajos számára, végül közrejátszott abban is, hogy 12 év után elhagyja Argentínát.

Egyik kortársa visszaemlékezése szerint: „Szalay 56-os, forradalmi rajzai későbbi életét is erősen befolyásolták, érezte, hogy nemcsak félreállítják, hanem el is akarják süllyeszteni. Meg is fenyegették párszor és Szalay nagy változáson ment keresztül. […] Szinte kerülte az embereket és menekülni akart. Úgy gondolta, hogy az Egyesült Államokban majd nagyobb sikere lesz. Igen sok rajzát, szinte fillérekért elkótyavetyélte, hogy kifizethesse amerikai útiköltségét. Azt hitte, hogy ott majd harmadszor is új életet kezdhet. Nem így történt, és a suttogó de hatásos ellenpropaganda ott is utolérte. De ez már egy más szakasza lett életének.”^[28]

JEGYZETEK

[1] SOÓS Magda: Beszélgetés Szalay Lajossal in: Magyar Hírek 1972. augusztus 5. 5.

[2] D. FEHÉR Zsuzsa: Újra itthon. Beszélgetés Szalay Lajossal – Magnóbeszélgetés gépelt változata, Magyar Nemzeti Galéria Adattára 21633/1982/15, 25 gépelt oldal, 14-15. (továbbiakban: D. FEHÉR 1982)

[3] SZALAY Lajos: Végtelen a tenyérben, Bakonyi Péter interjúi, Múzsák Kiadó, Budapest, 1987. 15. – idézi VÉGVÁRI Lajos: Szalay Lajos, Városi Tanács, Herman Ottó Múzeum, Miskolc, 1990. 41.

[4] Szalay Lajosnak nem ez volt első párizsi tartózkodása. Képzőművészeti Főiskolán folytatott tanulmányai szünetében 1930–1931-ben 9 hónapot töltött Párizsban, ahol elsősorban Picasso művészetét tanulmányozhatta. A főiskolát 1936-ban fejezte be, ahol Benkhard Ágost volt a mestere. Már ebben az évben elnyerte a Székesfőváros díját, 1944-ben pedig a Szinyei Merse Társaság grafikai díjával jutalmazták.

[5] SZALAY Lajos: Végtelen a tenyérben i.m. 16. – idézi VÉGVÁRI Lajos: Szalay Lajos i.m. 43.

[6] D. FEHÉR 1982 i.m. 15.

[7] „nehezítő körülményekhez járult még az én rajzolásom figuratív formája akkor, amikor mindenütt az absztrakció nem-figuratív iránya a szinte hivatalos stílus” in: LÁNCZ Sándor: Szalay Lajos, Corvina Kiadó, Budapest, 1973. 13-14.

[8] VÉGVÁRI Lajos: Szalay Lajos i.m. 43.

[9] SÜMEGI György: Szalay Lajos argentínai periódusa (1948–1960) in: Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39., Miskolc, 2000. 324. (továbbiakban: SÜMEGI 2000)

[10] Bővebben lásd.: HEVESI Mónika: A Peronizmus, Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi kar, Szeged, 2001 (szakdolgozat)

[11] Kurucz László: Emlékek Szalay Lajosról in: SÜMEGI 2000 i.m. 337.

[12] SÜMEGI 2000 i.m. 331.

[13] SÜMEGI 2000 i.m. 332.

[14] SÜMEGI 2000 i.m. 333.

[15] SÜMEGI 2000 i.m. 337.

[16] SÜMEGI 2000 i.m. 336.

[17] 1948 – Galería Müller, Buenos Aires; 1949 – Tucumán (Argentína); 1955 – Galería Krayd, Buenos Aires (Argentína); 1957 – Galería Antigona, Buenos Aires (Argentína); 1959. november (Noviembre de 1959) – Exposición de Dibujos de Lajos Szalay – Comision Nacionale De Bellas Artes, Montevideo (Uruguay); 1958. április – Dibujos de Szalay – Galería van Riel, Buenos Aires (abril 1958; 29 rajz) ; 1959. május – Lajos Szalay – Galería van Riel, Buenos Aires (mayo 1959; 25 rajz); 1958 – Pan American Union, Washington DC (USA); 1961 – Plastica Galería de Arte, Buenos Aires (Argentína)

[18] Luis Szalay: Impresiones de un inmigrante (25 dibujos de Luis Szalay). Ediciones de la municipalidad Cuadernos des Buenos Aires IX., Buenos Aires, 1949; Lajos Szalay Dibujos Drawings. 1937–54. Universidad Nacional de Tucumán, Tucumán, 1954 (103 rajz, 1 címlap); Lajos Szalay Dibujos-Drawings. Bevezető: Jorge Romero Brest. Guillermo Kraft Limitada, Buenos Aires, 1957 (117 rajz, 1 címlap)

[19] D. FEHÉR 1982 i.m. 16-17.

[20] KERECSENDI KISS Márton i.m. 6.

[21] D. FEHÉR 1982 i.m. 18.

[22] D. FEHÉR 1982 i.m. 10.

[23] D. FEHÉR 1982 i.m. 11.

[24] D. FEHÉR 1982 i.m. 11.

[25] S O S El drama de Hungria, Buenos Aires, 1956 – La Tragedia dell’Ungheria, 1957  [Magyar kiadása: S O S A magyar dráma. Szerk., utószó: Sümegi György. Vác, Nalors Grafika Kft., 1996]

Szalay Lajos El drama de Hungria, 1957 (más kiadványban: Szegény hazám, La Tragedia Húngara / The Hungarian Tragedy sorozatcímen, illetve újabb darabokkal bővítve illusztrációként: Liras en las Catacumbas és A magyar szabadságharc költészete című gyűjteményekben, 1958–1959)

[26] D. FEHÉR 1982 i.m. 21.

[27] LÁNCZ Sándor: Szalay Lajos, Corvina Kiadó, Budapest, 1973. 13-14.

[28] Írja Havrán László visszaemlékezése alapján Sümegi György in: SÜMEGI 2000 i.m. 334.

---

JUDIT SZEIFERT

PICTURES WITHOUT BORDERS

Lajos Szalay in Argentina | 1948–1960

The current study was written with focus on the period of time that Lajos Szalay (1909–1995) spent in Argentina, primarily based on historical sources (his own words and the recollection of his contemporaries) on the occasion of the exhibition showcasing the works he produced during those twelve years. The aforementioned period lasted between the middle of 1948 and the beginning of July 1960, coinciding with the era of the development, enforced observance, and moderate but menacing prevalence of the totalitarian socialist realist cultural policy in Hungary. Szalay often emphasised the fact that wherever in the world he was living at the time, he always remained a Hungarian artist. “Not many artist have gallivanted around the world as much as I did: I wandered through America, from Patagonia to Alaska, I travelled through Europe and Africa. And still, I am the kind of artist that has the least inclination to do so. I wouldn’t mind staying in my little home town, Tarnabod for ever.”^[1]

Szalay Lajos munka közben | Lajos Szalay at work – Buenos Aires 1958

“A lot of people left in 1946” | Paris (1946–1948)

He left Hungary for Paris in 1946, two years before he moved to Argentina, as the official draftsman of the Hungarian delegation at the Paris peace conference, invited by Iván Boldizsár.^[2] His task was to produce sketch reports of the unfolding events: “[…] In Paris, I became a sketch artist for the Les Lettres Francaises, because Iván Boldizsar […] put me there. And suddenly it was getting dandy, as the Les Lettres Francaises sent me texts, they collected the drawings and brought the money, and all I had to do is stay in the hotel and draw.”^[3] There is not much more known about his time in Paris, because he was leading a solitary life, hardly leaving the Hotel Angleterre, barely ever meeting Hungarians living in the city.^[4]

Szalay’s main reasons behind his decision to emigrate were the post-war poverty of Hungary and a chance to obtain a scholarship from UNESCO. Thus, it has to be noted that he was not influenced by the stifling atmosphere of Hungarian art as it was not yet subdued by the cultural policies of the emerging single-party state in 1946.

“A lot of people left the country in 1946. […]” So did I, and this was not a problem, but not coming back was.”^[5] In 1948, Szalay relocated from Paris to Argentina. According to his 1982 memorial he was advised by his doctor to move to a place that can provide a wider variety and an abundance of food. Since Argentina was the only country to allow in refugees, he moved there with his wife.^[6]

When he left Hungary in 1946, he left behind a land of post-war destitution already disillusioned by the experiences of the initially hopeful period of coalition. By 1948, the political circumstances had changed. It is safe to assume that there may have very well been political reasons behind his decision not to return. By that time the grip of Soviet influences became more palpable, the requirements of the political class shaping all aspects of culture and arts. It is well known that in terms of arts, it meant the prevalence of socialist realist framework. Szalay claimed that his own peculiar style, realistic, although hardly conforming to socialist realist norms, posed somewhat of a problem during his emigration, since, as opposed to the Eastern block, the “semi-official” style of the international artistic scene was abstraction”.^[7] There were more and more show trials occurring in Hungary that ended tragically quickly, usually finding “evidence” that “proved” the accused guilty. These trials lacked any appropriate legal basis and were violating basic human rights by sentencing innocent people to life-long prison terms or capital punishment. Szalay got note of news that a show trial was being prepared to convict cardinal József Mindszenty, archbishop of Esztergom in 1948. He took this for a sign of the commencement of anti-Catholic tendencies in Hungary, thus it can be assumed that it influenced his decision to accept the invitation of graphic artist Jenő Hirsh who was already residing there, to move to Tucumán, Argentina with his wife.^[8]

A festő | The Painter 1949
papír, tus | paper, Indian ink, 246×351 mm j.j.l.: Szalay
Hátoldalon | On backside „Szalay 49”
Magángyűjtemény | Private collection, Buenos Aires

“My impact on Argentine drawing was surprise to me as well” | Argentina (1948–1960)

When he arrived to Argentina, the country was characterised by a booming economy and a colourful cultural and academic sphere that attracted the crème of European entelechy and artists.^[9] The country was led by Juan Perón, who involved the working class in the state’s affairs, and was relying on the large number of union members and women who received the right to vote. The economic policy was protectionist and the industrial sector received heavy investment.^[10] The period after Szalay’s arrival to Buenos Aires can be reconstructed with the help of contemporary witnesses. According to László Kurucz, “he came to Argentina with his wife in the middle of 1948, and I met him on one of the first days. They lived at the Pintérs’, who was a solo dancer for the Colon. It was where the members of Actors’ Society would go to have a chat after performances, often engaged in lively conversation until the break of dawn. […] Lajos Szalay was at the centre of the company. He charmed everyone with his erudition, while his speech was so delightful and eloquent that it impressed even the actors. […] He was equally well versed in professional matters and questions of general nature; his graphic works always carried a heavy message.^”[11]  “When Lajos Szalay arrived to Argentina in 1948, he found accommodation in the Hotel de Immigrantes, like so many refugees who came to the country by the thousands. On his second day, he came directly to our place on the Corner of Tucumán and Rodriguez Pena”,^[12] recalls Virginia Carrena, who also relates that “initially he was to be called Luis and was trying to find his way into the art scene of Argentina. […] I tried to bring him into artistic circles such as the Estimulo de Bellas Artes, who worked with live models. Pro Arte, under the direction of “Pipina” Diehl Ayerza, had already held a few exhibition in our apartment, which was on the first floor of the beautiful building and a grand residence.  […] His exhibition was held by Pro Arte at our place, and a few other locations, but sadly none of the pictures were sold.”^[13] It also becomes clear that he did not immediately moved Tucumán. According to Virgina Carreno’s memorials: “In the end, like so many other European artists who came to Argentina around that time, he was invited to teach at the University of Tucumán. The capital of the small province sought to become the Athens of Argentina, and […] a lot of great artist were teaching there, such as Gieseking and Dohnányi”.^[14]

He moved back to Buenos Aires in the middle of the 1950s, where he became a teacher of the teachers’ training college. “At the beginning of the Fifities, he returned to Buenos Aires, and became a professor at one of the departments of drawing of the Peyrredon Teachers’ Collage. Students flocked to his classes, some of them could not even get into the room due to the crowd, because even such students attended who were assigned to other teachers. Unlike many others, he taught every single day, he was almost too meticulous about his work. Ha had a good word of advice for everyone, and students listened to those as divine annunciations. Today, his presence and influence is hushed, even though he taught Carlos Alonso, Martinez Howrd, Benitez and many others who went on to become great and successful artists”,^[15] László Kurucz wrote. Additional information about his pedagogical methods and the influence of his personality can be learned from Senora Labro, who was assigned to Szalay’s class because her former professor had died. “He had very exhaustive explanations about the very basics of drawing. He also talked surprisingly lot about the mathematic principles of drawing and their quasi-engineered structures. […] He always said that a drawing should not be left to float on the paper, but it has to be anchored with a solid foundation so it can receive the three dimensional qualities of a sculpture. None of his students could resist his artistic and cultural influence. He not only taught us to draw, but also to see, and most of all, how to keep the elements of picture in a harmonic balance.”^[16]

The influence of Lajos Szalay can be traced across Argentine graphic arts. Partly due to his pedagogic activity, and partly because he also published albums and held exhibitions. Between 1948 and 1960, he had eight solo exhibitions, six of which was held in Argentina (one in Tucumán and five in Buenos Aires). In the same period, he had one exhibition in Montevideo (Uruguay) and another one in Washington, the capital of the United States. In 1961, he exhibited his works for one more time at a solo exhibition in Buenos Aires, Argentina.^[17] He published three volumes of drawings: the first one in Buenos Aires in 1949, the second one in Tucumán in 1954, and the third one in Buenos Aires again in 1957.^[18]

It is quite plain to see that the appearance of Szalay had a profound effect on Argentinian drawing. By his own admission, this was a great surprise to him as well, as it quite incomprehensible to him that the “Latin” temperament and mentality can be affected by the very different Eastern European temper and mind-set. “My impact on Argentine drawing was a surprise to me as well, since Argentine people are mostly of a Latin persuasion. Thus someone from different world, […] a Hungarian, for instance, has a tough job to influence such a sunny point of view as the Argentines have. It turned out that behind the façade of sunny demeanour, a timorous bitterness was slowly marching forward.”^[19] Argentina brought an important development in the private life of Lajos Szalay too: in 1950, he and his wife had their one and only child, a girl named Klára.

“When I am drawing – I turn into a line.” | Confessions about drawing

His drawings available for viewing at the current exhibition also showcase the fact that the line is a principal structural element for Lajos Szalay. In his own words: “I speak through my lines, because I treat them with the utmost devotion, just like a writer treats his words. A lot of artist barely speak about what exactly they do, they do not like to talk about it for fear of sounding like a now-it-all. When I am drawing – I turn into a line. This change has a certain typography and intensity… I am filled up with something and it pours out of me in the form of a line.”^[20] About the process of artistic creation, he has to the following to say: “I am a slave to a certain mental state, of which I have no conscious recollection, just the experience of activity. The instinctual world that I inhabit when I am drawing does not leave any kind of engram in my consciousness so I could give an account of it.”^[21]

 Haszontalan várakozás | Useless waiting 1958
papír, tus | paper, Indian ink, 321×280 mm j.j.l.: Szalay 58
Magángyűjtemény | Private collection, Buenos Aires

“I never, ever managed to do a real illustration” | Karamazov and Co.

A portion of the works exhibited at the current exhibition have ties to

 (1879-1880), the last great novel of Dostoyevsky. As apparently he produced numerous narrative and illustrative works, the question is raised: what illustration meant for Lajos Szalay? He gives the answer: “I never, ever managed to do a real illustration, because […] for me, every drawing is unique and singular, which is a fine thing for a drawing, but it is harmful and detrimental for an illustration, making it unusable. […] Actually, these drawings only have very loose connections to the text itself, the only thing that connects them is the immense struggle that I went through to make sure that that they stay true to the text while they remain drawings and do not become illustrations.”^[22] He also adds that “I tried to produce drawings that do connect to the text on the level of illustration, but the publishing house noticed that I failed, and I too saw that it was a failure. Thank God the audience did not see it.”^[23] 

Karamazov illusztráció | Illustration for Karamazov 1954
papír, tus | paper, Indian ink, 320×437 mm j.b.l.: Szalay
Magángyűjtemény | Private collection, Budapest

Besides several series of illustrations that he did publish, he never finished his planned book, an edition of The Brothers Karamazov consisting solely of drawings, without any text. The Karamazov-related works of the exhibition do not demonstrate any unified approach to representation. They were also produced across a considerable span of time, which shows that the story was a recurring and well-liked topic of his. Szalay’s highly emphatic nature enabled him to depict diverse and very expressive representation of various situations, scenes and characters. About his relationship with Dostoyevsky and Tolstoy he said that: “The works of these two writers, I do not see them, I do not read them, but I live them.”^[24]

S.O.S – El drama de Hungria | 1956

His fourth book, also published in in Argentina, is called La Tragedia dell’Ungheria (El drama de Hungria, 1957).^[25]  This contains drawings inspired by the 1956 revolution in Hungary.

Magyar Tragédia sorozat | Series of The Hungarian Tragedy
papír, tus | paper, Indian ink, 322×375 mm j.n.
Magángyűjtemény | Private collection, Buenos Aires

“I tried to draw what I was hearing. It was not illustration, the radio drove me into a certain frenzy, and I drew. These drawings encompass the feelings of those days. […] I was listening to the news on the radio and I drew. The drawings are the graphic representation of my personal emotional state provoked by the news.” – Szalay sums up the process of creating his most famous, and certainly most influential, series. Practically all the literature that concerns this series highlights the quite remarkable fact that even though Szalay himself did not experience the events of the revolution in person, he still managed to create works of documentary nature. For me personally, it is even more important that it was not only the revolution he not did not witness but he also missed the period leading up to it, the politically controlled, dictatorial and fearsome situations. Still, these drawings superbly demonstrate that even after a decade spent abroad, and from several thousands of kilometres away, he felt the importance of the events, he could point out their essence, while concentrating on the tragedy of failure when producing the series. The scenes depicted seem like random snapshots, when in reality these inventions often recall tropes of art history, iconographic predecessors or compositions of his earlier works. Apart from the daily news he heard in the radio, he was inspired by photographs published in world-wide media, by Goya (primarily the series The Disasters of War, or Los Desastres de la Guerra, 1810–1812), and also by the graphic works of Honoré Daumier (1808–1879). Szalay’s drawings about the events of 1956 are realistic and expressively formulated works, all the while remaining summative creations on the symbolic level. They can convey universal visual messages by referencing unique instances and personal fates, and trough those, can convey general human emotions, feelings and reactions.

“The Argentinians made sure that I would leave the country”

In the end, Szalay was forced to relocate into yet another country “when my truest cries of indignation became unbearable for them, the Argentinians made sure that I would leave the country. […] Lajos Szalay, the master of Hungarian drawing got into the United States on the Czech quota. For the Americans, I am a Checz, even today.”^[26] „I arrived to the United States in Jun 9 1960.”^[27] Paradoxically, his series of drawings about the 1956 revolution that brought him international success and recognition ultimately became the reason why he had to leave Argentina after 12 years. As one of his contemporaries recalled: “Szalay’s drawings about the events of 1956 had a huge impact on his later life as he felt that he was being elbowed into a corner or even worse. He even received a few threats, and Szalay became a changed man. […] He started to avoid people and wanted to escape. He presumed that he would have bigger success in the United States. He sold a lot of his drawings for pennies in order to finance his journey to America. He thought that he would be able to start a new life there, for the third time. This did not came to be, as the silent but successful whispering campaign caught up to him there as well. But that is another period of his life.”^[28]

NOTES

[1] Magda SOÓS: Beszélgetés Szalay Lajossal [A Conversation with Lajos Szalay] in: Magyar Hírek 1972. augusztus 5. 5. Not available in English, translation is only provided for the sake of the current study.

[2] Zsuzsa D. FEHÉR: Újra itthon. Beszélgetés Szalay Lajossal – Magnóbeszélgetés gépelt változata [Home Again – A Conversation with Lajos Szalay – Transcription of a taped interview], Magyar Nemzeti Galéria Adattára 21633/1982/15, pp. 14-15. (henceforward: D. FEHÉR 1982) Not available in English, translation is only provided for the sake of the current study.

[3] Lajos SZALAY: Végtelen a tenyérben, Bakonyi Péter interjúi, Múzsák Kiadó, Budapest, 1987. 15. – quoted in Lajos VÉGVÁRI: Szalay Lajos, Városi Tanács, Herman Ottó Múzeum, Miskolc, 1990. 41. Not available in English, translation is only provided for the sake of the current study.

[4] This was not the first time that Lajos Szalay spent a longer period in Paris. In 1930–1931, during shool breaks at the Fine Art University of Budapest, he spent nine months in Paris, mostly studying the art of Picasso. He graduated in 1936, having been tutored by Ágost Benkhardt. In the same year, he won the Grand Prize of Budapest; he also recieved the graphic prize of the Szinyei-Merse Association in 1944.

[5] Lajos SZALAY: Végtelen a tenyérben op. cit. 16. – quoted in Lajos VÉGVÁRI: Szalay Lajos op. cit. 43. Not available in English, translation is only provided for the sake of the current study.

[6] D. FEHÉR 1982 p. 15.

[7] „adding to my disfortune was the fact the my drawing was quite figurative in a time when abstraction and non-figurative tendencies were reigning supreme, almost as an officialy prescribed style.” in: Sándor LÁNCZ: Szalay Lajos, Corvina Kiadó, Budapest, 1973. pp. 13-14. Not available in English, translation is only provided for the sake of the current study.

[8] Lajos VÉGVÁRI: Szalay Lajos p. 43. Not available in English, translation is only provided for the sake of the current study.

[9] György SÜMEGI: Szalay Lajos argentínai periódusa (1948–1960) in: Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39., Miskolc, 2000. 324. (from now: SÜMEGI 2000) Not available in English, translation is only provided for the sake of the current study.

[10] More on that in: Mónika HEVESI: A Peronizmus, Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi kar, Szeged, 2001 (thesis) Not available in English, translation is only provided for the sake of the current study.

[11] László KURUCZ: Emlékek Szalay Lajosról in: SÜMEGI 2000 p. 337.

[12] SÜMEGI 2000 p. 331.

[13] SÜMEGI 2000 p. 332.

[14] SÜMEGI 2000 p. 333.

[15] SÜMEGI 2000 p. 337.

[16] SÜMEGI 2000 p. 336.

[17] 1948 – Galería Müller, Buenos Aires; 1949 – Tucumán (Argentina); 1955 – Galería Krayd, Buenos Aires (Argentina); 1957 – Galería Antigona, Buenos Aires (Argentina); November 1959. (Noviembre de 1959) – Exposición de Dibujos de Lajos Szalay – Comision Nacionale De Bellas Artes, Montevideo (Uruguay); April 1958 – Dibujos de Szalay – Galería van Riel, Buenos Aires (abril 1958; 29 drawings) ; May 1959.– Lajos Szalay – Galería van Riel, Buenos Aires (mayo 1959; 25 drawings); 1958 – Pan American Union, Washington DC (USA); 1961 – Plastica Galería de Arte, Buenos Aires (Argentina)

[18] Luis Szalay: Impresiones de un inmigrante (25 dibujos de Luis Szalay). Ediciones de la municipalidad Cuadernos des Buenos Aires IX., Buenos Aires, 1949; Lajos Szalay Dibujos Drawings. 1937–54. Universidad Nacional de Tucumán, Tucumán, 1954 (103 drawings, 1 frontispiece); Lajos Szalay Dibujos-Drawings. Introduction byJorge Romero Brest. Guillermo Kraft Limitada, Buenos Aires, 1957 (117 drawings, 1 frontispiece)

[19] D. FEHÉR 1982 op. cit. 16-17.

[20] Márton KERECSENDI KISS: Amikor rajzolok – vonallá változom. Torontói beszélgetés a világ egyik legnagyobb grafikusával, Szalay Lajossal in: Magyar Élet 1964. (cc. 13 June) p. 6.

[21] D. FEHÉR 1982 p. 18.

[22] D. FEHÉR 1982 p. 10.

[23] D. FEHÉR 1982 p. 11.

[24] ibid.

[25] S O S El drama de Hungria, Buenos Aires, 1956 – La Tragedia dell’Ungheria, 1957 Hungarian edition: S O S A magyar dráma. Editor, afterword: Sümegi György, Nalors Grafika Kft., Vác, 1996;  Szalay Lajos El drama de Hungria, 1957 (in other publications: entitled Szegény hazám, La Tragedia Húngara / The Hungarian Tragedy, and supplemented with additional pieces as illustration: Liras en las Catacumbas and A magyar szabadságharc költészete, 1958–1959)

[26] D. FEHÉR 1982 p. 21.

[27] Sándor LÁNCZ: Szalay Lajos, Corvina Kiadó, Budapest, 1973. pp. 13-14. Not available in English, translation is only provided for the sake of the current study.

[28] Based on the reminiscences of László Havrán recorded by György Sümegi in: SÜMEGI 2000 p. 334.

Felelős Kiadó | Publisher
Dr. JÁSZI Orsolya, a Jászi Galéria vezetője
Szerkesztő | Editor
SZEIFERT Judit

Tervező | Design
KÓBOR Szilvia

Fordítás | Translation
MENDLY András
Fotó | Photo
BERÉNYI Zsuzsa

Külföldi koordináció | Foreign coordination
Sergio MOSCONA

A kiállítás rendezői | Curators of Exhibition
JÁSZI Orsolya
SZEIFERT Judit

© Dr. SZEIFERT Judit, 2015
© Rivalda Kft., 2015

Nyomda | Press
Demax Művek Nyomdaipari Kft., Budapest
Felelős vezető | Manager
TÁBORI Szabolcs
ISBN 978-963-12-3655-2