Professional summary 2019
Az idei év is nagyon sok élményt, tapasztalatot és szakmai munkát hozott a számomra. Úgy döntöttem, hogy az előző évektől eltérően most az éves szakmai összefoglalómat külön választom a honlap és a személyes összefoglalótól, hiszen egyben ez nagyon hosszú bejegyzés lenne, ezért most külön teszem közzé az idei év szakmai eredményeit.
Haladhatnék kronológiában is, illetve témakörönként, de muszáj azzal kezdenem, ami számomra az idei éveben a legfontosabb momentum volt, és eddigi művészettörténészi munkám elismerését jelentette. 2019. március 15. alkalmából Németh Lajos-díjat vehettem át, amely állami kitüntetés a “művészettörténészek Munkácsy-díjának” felel meg.
Most pedig felsorolásszerűen, néhány képpel felidézem az ez év legfontosabb szakmai tevékenységeit.
Publikációk | Publications
Könyv | Book
Benes József, Hungart Kiadó, Budapest, 2019
Katalógusok | Catalogues
• Időtlen idők – Baksai József retrospektív kiállítása in: Vita Contemplativa | Baksai József retrospektív kiállítása, katalógus, Pintér Antik Galéria és Aukciósház, Budapest, 2019
• A folytonosság stációi. Szávoszt Katalin kerámiaszobrai és rajzai 2004-2019 in: Szávoszt Katalin, katalógus, Budapest, 2019 (o.n.)
• Végtelenben találkozó párhuzamosok. Barta Lajos művészeti stratégiája a Rákosi-korszakban in: Barta Lajos – Túlélési stratégiák, szerk.: Árvai Mária, Leposa Zsóka, Róka Enikő, Ulrich Winkler, BTM Kiscelli Múzeum – A Fővárosi Képtár katalógusai 162., Budapest, 2019. 50-65.
• Die Paralellen treffen sich im Unendlichen. Die künstlerische Strategie von Lajos Barta in der Rakosi-Zeit in: Lajos Barta – Überlebens-Strategien, Herausgeber.: Árvai Mária, Leposa Zsóka, Róka Enikő, Ulrich Winkler, Übersetzung: Benedek Purkarthofer, BTM Kiscelli Múzeum – A Fővárosi Képtár katalógusai 162., Budapest, 2019. 52-67.
• Transzcendens utazás. Szalkai Károly festészete in: A létezés öröme, katalógus, Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Győr, 2019
• Vizuális költészet. Művészek az ihletről Ady Endre halálának centenáriumán in: Ihlet, kiállítási katalógus, Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, Budapest, 2019. 4-7.
• Múzeumi szobrok – kortárs reflexiók / Contemporary reflexion on museum sculptures in: Élő Gyűjtemény / Living Collection, leporelló, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2019
Cikkek, tanulmányok | Articles, studies
• Archaikonok, protézismetaforák – Gaál József metafizikus archaizmusa in: Új Forrás 2019/1. 38-42.
• Transzcendens terek – Térélmény és testábrázolás Majoros Áron Zsolt szobrászatában in: Új Művészet 2019/5. 45-47.
• Állandóság változóban – Az idő szerepe Lencsés Ida művészetében in: Kortárs 2019/6. 57-60.
• Idősíkok és földrétegek. Baksai József művészete in: http://www.mmakademia.hu/
• Fülszöveg in: Gaál József / József Attila: Szabad ötletek jegyzéke, Arcus Kiadó, Vác, 2019
Kiállítások | Exhibitions
Rendezés | Curated by
- Élő Gyűjtemény összefoglaló tárlat – Magyar Nemzeti Galéria, Budapest (2019. 10. 16. – 2020. 01. 26.)
Megnyitók és művészeti események | Openings and art events
- BAKSAI József | Vita Contemplativa katalógus bemutató – Pintér Galéria és Aukciósház, Budapest (2019. 12. 18.)
- Hungart könyvbemutató 2019 – Írók Boltja, Budapest (2019. 12. 13.)
- Ihlet kiállítás megnyitó – Régi Művésztelep Galéria, Szentendre (2019. 12. 11.)
- Élő Gyűjtemény nap | Living Collection day – Magyar Nemzeti Galéria, Budapest (2019. 11. 23.)
- Vita Contemplativa | Baksai József retrospektív kiállítása – Pintér Antik Galéria és Aukciósház, Budapest (2019. 10. 25.)
- Élő Gyűjtemény | Living Collection kiállítás megnyitó – Magyar Nemzeti Galéria, Budapest (2019. 10. 16.)
- Princípiumok – Bátai Sándor kiállítása – Műcsarnok, Budapest (2019. 05. 14.)
- Test-terek – Majoros Áron Zsolt kiállítása – Faur Zsófi Galéria, Budapest (2019. 05. 02.)
- A létezés öröme – Szalkai Károly kiállítása – Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Győr (2019. 04. 11.)
- Németh Lajos-díj átadás – Vigadó, Budapest (2019. 03. 13.)
- Változó idők – Lencsés Ida kiállítása, Széphárom Közösségi Tér, Budapest (2019. 01. 08.)
Szerkesztői munkáim | Editor works
- Hungart-könyvek 2019-es kötetei – sorozatszerkesztő: Benes József, Eifert János, Hérics Nándor
- Ihlet, kiállítási katalógus, Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, Budapest, 2019
Kapcsolódó bejegyzések | Related posts
Ez igen! Szeretetteljes elismeréssel gratulálok kedves Judit! Csodálatos teljesítmény, nagyszerű “dolgokat” hoztál, hozol létre! Köszönjük, a kitartó munkádat, köszönjük, hogy követhettük, hogy részesei lehettünk! Igazán örülünk, sokat gazdagodhatunk általad! Az év koronája, a Németh Lajos-díj igazán megérdemelt és méltó elismerése több évtizedes értékteremtő munkádnak, életművednek.
KedvelésKedvelik 1 személy
nagyon szépen köszönöm az elismerő szavakat, kedves Péter 🙂 kívánok magunknak sok erőt, egészséget és kitartást az elkövetkező évekre 🙏
KedvelésKedvelik 1 személy